Karrier

A DanubiSoft mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a csapatában dolgozók kellemes, barátságos és inspiratív munkakörnyezetben végezhessék munkájukat, kreativitásukat felhasználva.
Annak érdekében, hogy a cégen belüli csapat egységét erősítsük évente számos alkalommal csapatépítő programokon veszünk részt. Ennek keretein belül az évek során lehetőségünk nyílt többek között csapatépítő sörkóstolásra; borkóstolásra; adrenalinban gazdag paintball mérkőzésre és új élményekkel teli disznóvágásra is.
Amennyiben kedvet kapott, hogy csapatunk elkötelezett tagja legyen, jelentkezzen az alábbi pozícióink egyikére:
Nyitott pozícióink

A Danubisoft Kft. folyamatosan bővülő, fiatal, budapesti, pécsi vagy szegedi csapatába keresünk kezdő és munka-tapasztattal már rendelkező fejlesztőket.

Alkalmazásaink fejlesztése során kivételesen érdekes feladatok megoldásában lehet részed. A DanubiSoft-nál a hazai és európai gyártó szektor vállalkozásai számára készítünk szoftveres megoldásokat az ügyviteli funkcióktól a mesterséges intelligenciával támogatott termeléstervezésen át az egyedi projektfejlesztésekig. Ha szereted a kihívásokat, a járatlan utakat, akkor csatlakozz hozzánk, és legyél te is a fejlesztő csapatunk része.

Szoftverfejlesztő (C++/C#)

Feladatok:

  • Gyárak, termelő vállalatok dolgozói által használt szoftverek fejlesztése
  • Meglévő termelésorányítási és termeléstervezési rendszer új funkcióinak fejlesztése és hibák javítása
  • Új webes technológiákra épülő projektekben való részvétel
  • Feladatok megoldása csapatmunkában
  • Részvétel algoritmusok tervezésében, koncepcionálásban
  • Ügyfeleink informatikai és vállalatirányítási szakembereinek támogatása
 
Elvárásaink:

  • C++ nyelv alapjainak ismerete
  • OOP elvek ismerete
  • Képes algoritmusokat tervezni és implementálni
  • Git vagy egyéb verziókezelővel szerzett tapasztalat
  • Analitikus gondolkodás
  • Önálló és proaktív munkavégzés
  • Csapatjátékos
 
Előnyök:

  • C# nyelv ismerete
  • Vállalatirányítási rendszerekkel szerzett tapasztalat (ERP)
  • Termelésirányítási- és termeléstervezési rendszerekkel szerzett tapasztalat (PPS/MRP/APS)
  • Agilis módszertanokon alapuló fejlesztési tapasztalat (Scrum, Kanban)
  • .Net 6.0 vagy újabb keretrendszer ismerete
  • REST alapú kommunikáció
  • Blazor WASM vagy egyéb újgenerációs webes UI keretrendszer ismerete
  • Xamarin Forms vagy egyéb újgenerációs multiplatform UI keretrendszer ismerete
  • Mesterséges intelligencia tapasztalat (genetikus algoritmus, neurális hálók)
  • SQL (PostgreSQL)
  • CI/CD rendszerek ismerete (TeamCity, Jenkins)
  • XML és Json formátumok ismerete
  • Kódgenerátorokkal szerzett tapasztalat
  • Design pattern-ök ismerete
  • ORM (Object–relational mapping) ismerete
 
Miért minket válassz?

  • Izgalmas fejlesztésekben vehetsz részt, ahol a munkád eredménye nagyban hozzájárul az ügyfeleink hatékonyságához.
  • Fiatal, dinamikus, agilis csapat.
  • Baráti légkör, ahol igazán a csapat részeként érezheted magad.
  • Folyamatos fejlődési lehetőség szoftverfejlesztői, -tervezői és vállalatirányítási irányokban.
  • Szabályozott folyamatok.
  • Nemzetközi ügyfelek, kiváló referenciák.
  • Versenyképes fizetés.
  • Munkádat rugalmasan végezheted, részben akár otthonról is.
 
Fényképes szakmai önéletrajzodat a jobs@danubisoft.hu email címre várjuk. Ha bizonytalan, vagy csak kérdezni szeretnél, keress bátran bennünket!

Bízunk benne, hogy hamarosan téged is csapatunkban üdvözölhetünk. 

A Danubisoft Kft. folyamatosan bővülő, fiatal, budapesti, pécsi vagy szegedi csapatába keresünk kezdő és munka-tapasztattal már rendelkező fejlesztőket.

Alkalmazásaink fejlesztése során kivételesen érdekes feladatok megoldásában lehet részed. A DanubiSoft-nál a hazai és európai gyártó szektor vállalkozásai számára készítünk szoftveres megoldásokat az ügyviteli funkcióktól a mesterséges intelligenciával támogatott termeléstervezésen át az egyedi projektfejlesztésekig. Ha szereted a kihívásokat, a járatlan utakat, akkor csatlakozz hozzánk, és legyél te is a fejlesztő csapatunk része.

Szoftverfejlesztő, algoritmustervező (C++)

Feladatok:

  • Gyárak, termelő vállalatok számára készített tervező és ütemező rendszer új funkcióinak megvalósítása, hatékonyságuk és a hibák javítása
  • Részvétel új funkciók, hatékony algoritmusok tervezésében
  • Modern mesterséges intelligencia technológiákra épülő projektekben való részvétel
  • Termeléstervező szakemberek támogatása szoftveres megoldásokkal
 
Elvárásaink:

  • C++ nyelv alapjainak ismerete
  • OOP elvek ismerete
  • Képes algoritmusokat tervezni és implementálni
  • Git vagy egyéb verziókezelővel szerzett tapasztalat
  • Analitikus gondolkodás
  • Önálló és proaktív munkavégzés
  • Csapatjátékos
 
Előnyök:

  • Termelésirányítási- és termeléstervezési rendszerekkel szerzett tapasztalat (PPS/MRP/APS)
  • Agilis módszertanokon alapuló fejlesztési tapasztalat (Scrum, Kanban)
  • Keresési és gráfalgoritmusok ismerete
  • Mesterséges intelligencia tapasztalat (genetikus algoritmusok, neurális hálók)
  • Többszálú és párhuzamos programozási tapasztalat